Édes Teher avagy csak egy nap szabit kérek

Egy szép napon, amikor Csani megszületett, és persze Boti betöltötte a 2. életévét,kaptunk egy bónusz ajándékot is; kíváncsiak vagytok, hogy kit, ugye? mert aki ismer minket, fizikailag nem találkozhatott vele :) Ő személyesen Hiszti Kriszti, későbbiekben HK. Van egy olyan sejtésem, hogy nem kizárólag a mi háztartásunk mostanában mindennapos vendége, hanem ti is, akiknek minimum 2 éves a babácskája, mind nagyon jól ismeritek...

Ha eddig nem volt tudomásom arról, hogy szőr van a hátamon, hát most többszörösen is érzem, van, hogy naponta 3- szor is. Thanx for HK!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez az én privilégiumom, Papaci ebből nagyon keveset érzékel. Jó, azért ő is kap egy kis kóstolót belőle, de fele annyit sem, mint én.

Settenkedő, sunyi kis dög ez a HK, hirtelen tűnik elő a semmiből, hosszabb- rövidebb ideig tart, ami az 1 perc és az 1 óra hossza között ingadozik. Olyan, mint Cathrina hurrikán, megállíthatatlan. Betör az életünkbe, leszívja az összes energiánkat, aztán, mint aki jól végezte dolgát, lelép.

És tudod, mi a gáz? Soha nem tudod, hogy hol csap le rád, mikor és mennyi ideig tartózkodik veletek.

Kemény ez a megvilágosulás, próbára teszi rendesen mind a gyerekeket, mind a szülőket, legfőképpen minket, anyákat.

Mi lehet a megoldás, hogy száműzzük HK- t? Hm, sokat gondolkoztam, milyen megoldásokkal lehet gyorsan elkergetni, de csak ideig- óráig működő ötleteim vannak:

• Egy kis hideg vízzel kínálom tomboló kisfiamat, aki majdnem azonnal abbahagyja, mert már megtapasztalta, milyen az, amikor a fején landol
• valamivel elterelem a figyelmét, ami vagy be jön vagy nem- próba cseresznye
• próbálok úgy tenni, mintha észre sem venném HK- t, ha jön utánam, megyek a másik szobába, és amikor már látom, hogy lezajlott a nagyja, magamhoz ölelem, míg teljesen meg nem nyugszik
• néha jön a zsarolás, amikor már tényleg nem tudok mit tenni (pl.: Hold Anyó elviszi a Verdás kulacsod, míg meg nem nyugszol); aztán ez is vagy bejön vagy nem

Mesélek egy nemrég megtörtént esetet:

Bementünk a helyi drogériába, hogy vegyünk ezt azt, meg egy cerbonát Botinak.

Boti: Eme, neked is veszek (hiába mondtam, hogy nem kérek, ő azért is erősködött. Tudom én, hogy miért, mert az enyémből is szeretett volna enni)

Na mindegy, szóval vettem 2- t, de én nem kértem az enyémet...

Boti: Eme, edd meg te is (azért szerette volna, hogy ő is beleharaphasson, rafkós, mi?)

Én mondtam, hogy nem, mert nem vagyok éhes, és nem kívánom most.

HK résen volt, és már kezdődött is a műsor. Én egy 10 méterrel odébb mentem, mert egész reggel ment a hiszti, és már a dobhártyám nem bírta ezt a frekvenciát, nem utolsósorban pedig Pindi aludt, és nem akartam, hogy felkeljen. Szóval így vártam, hogy HK eltávozzon körünkből, mikor 3 perc múlva elkezdtek a 60- as hölgyek gyűlni szegény, éhen maradt Csipeszke köré, és az egyikük, felvállalva a szószóló szerepét, odaböfögte nekem, hogy milyen rossz anya vagyok, és hogy lehet ezt a szegény kisfiút így nevelni.

Egy fújtató bika hozzám képest semmi, úgy kezdtem közeledni a hölgykoszorú felé, olyan paprikás lettem. Ők persze szétröppentek fél pillanat alatt, mint a verebek, akik közé oda szokott rohanni az én kisfiam. Persze messziről vissza- visszanézett megvető szemmel a bandavezér...

Ezen történet végén az ölelős módszer vetett véget HK munkásságának.

Nem tudom, HK meddig tanyázik még nálunk, mi a legjobb megoldás, hogy ezeket a szegény gyerekeket minél hamarabb átsegítsük ezen a hatalmas akadályon, de az biztos, hogy baromi nagy harcot vívnak önmagukkal, hogy nekik is ugyanolyan nehéz, mint nekünk, csak nekik azért nehéz, mert most szembesülnek igazán a személyes tudatukkal és akaratukkal, nekünk azért, mert tehetetlenül nézzük, ahogy tombolnak.

És ne felejtsük el, egyszer mi is átéltük ugyanezt!

Én szeretem a telet,de komolyan; néha olyan jól esik az a tiszta hideg, főleg, ha hó is lenne,mert ugye azt idén még nem sokat láttunk. Olyan vicces, mert mindig mondom Csipinek, hogy ezzel a csizmával ne lépjen pocsolyába,hanem,amikor majd esik a hó, na abba majd simán. És akkor jön a Kicsi Babám jogos kérdése: "Milyen hó?".  Látott már havat, szánkózott is, de akkor még másfél éves volt mindössze. Na szóval, térjünk vissza a főcímhez, mert itt elkalandoztam túlon túl is. Nem is lenne vele semmi bajom, mármint a hideggel, az esővel, széllel, hóval és egyébbel,ami ezzel jár, ha nem lenne két kis ficánkolóm. Mert ugye én feldobom magamra a ruhát, azt megyek is.

De hogy is néz ki egy ilyen reggeli indulás:

9 körülre kész kell legyünk, mert Pindi akkor vágja be az első szunyát. Ha nem vagyunk pontosak,oltári nagy sírás kerekedik belőle,és akkor onnan jönnek Csipi kérdései (pl. miért sír), akkor beadja a szájába a cumit, vagy éppen ráugrik, hogy még jobban sírjon, és akkor persze rajtuk még semmi, csak én vagyok talpig téliben,mert az mindegy,hogy én izzadok, mint a ló, az a lényeg,hogy a gyerekeknek jó legyen-

1- összeszedem a séta kellékeit

2- magamra veszem a téli öltözékem (több réteg ruha, kabát, sál, csizma,sapka) és elkezdek izzadni, szédelegni, de veszettül,kiszárad a szám, és egyéb hasonló tünetek

3- Csipi a következő; a reggeli öltözködést majd egy másik fejezetben ecsetelem, a lényeg, hogy MEGCSINÁLTAM!!! Pelenka, body, póló, pulcsi, nadrág, csizma, kabát, sapka, sál,kesztyű. Akkor meglátja magát a tükörben, és hiszti rohamot kap, hogy ő azt a pulóvert nem akarja felvenni, akkor leveszi a kabátot, sálat, sapkát,hogy azt majd lent a lépcsőházban a kapu előtt. Ha Pindi már totál kész, engedek a nagyobbik kis zsarnokomnak, ha még időben vagyunk, akkor majdnem elölről mindent, türelmesen, következetesen, megbeszélve vele, szóval akkor egész jól megy :) Szóval Csipi kész,kitessékelem a folyosóra, hogy annyira ne járjon rosszul,mint én.

4- És akkor jön Pindi: a kezdetekben egész egyszerű feladatom volt,de most már izeg-mozog, ficánkol,elmászik, megfordul. Persze én még mindig talpig beöltözve, a látásom kezd ködössé válni a melegségtől, ami körülvesz, köszönhető téli öltözékemnek.

5- Pindit felveszem az ölembe,hogy ne sírjon, de folyamatosan csúszik lefelé,hála a susogós ruhának. Alkar, felkar izmaim már dagadnak, ahogy egyensúlyozom kb. 8 kilós kis babámmal, miközben összegyűjtöm a séta kellékeit sincs velük játszani a későbbiekben az utcán.

6- Pindit berakom a babakocsiba, felaggatom a kellékeket, és akkor jövök rá, hogy se a telefonomat se a lakáskulcsot nem találom,mert már a ájulás határán vagyok. Na mindegy,megvannak a cuccok, ledöcögünk a két emeleten, persze Csipi a babakocsi előtt ugrabugrál csiga lassúsággal.

extra- tuti hogy valamit fent hagyunk a lakásban, ami nélkül nem indulhatunk el (pl. a zöldséges néni kari ajija). Ilyenkor Pindit ki a kocsiból, mert ha otthagynám, tuti kiugrana,mire visszaérnék,és ez 9 hónaposan még elég bizarr,merész vállalkozás lenne. Csipit visszatessékelem a lépcsőházba, nehogy valaki elvigye magával, majd Pindivel a kezemben felloholok a 2- ra az otthon felejtett valamiért.

Hazafelé hasonlóan nehéz a menet, mert akkor a piacon vásárolt dolgok, a 25 rám aggatott bot, amit Boti menet közben összeszedett, és persze folyamatosan ellenőrzi őket,megvannak- e, és ha valamelyik útközben "véletlenül" elveszett, javasolja, hogy forduljunk vissza megkeresni. Aztán Boti elfárad, így a bicaj is felkerül a babakocsira, majd egy idő után Boti a nyakamba, ha beadom a derekam (egyre ritkábban,mert már bőven meghaladta a 13 kilót). Szóval egyik kezemmel tolom a babakocsit, benne a jó esetben alvó Csanival, a több tonna zöldséggel, gyümölccsel, egyéb piaci termékekkel, biciklivel, az üres vizes flakonnal, játékokkal és pelenkázó táskáva,nyakamban Csipi, és persze fogom a lábát a másik kezemmel, le ne essen-mármint nem a lába, hanem ő maga- na jó, ez kicsit morbid volt :)

ILyenkor néha Boti el is bóbiskol, melynek következtében a valamennyivel több, mint 13 kiló egyből 200 kilóvá minősül, főleg, hogy még egyensúlyoznom is kell, le ne boruljon. És ne feledjétek, a másik kezemmel még mindig a babakocsit tolom.

Ilyenkor már nagyon kell pisilnem is, de olyan szinten, hogy azon csodálkozom,eddig még mindig kitartottam hazáig :)

Na megérkeztünk, irány a második emelet...Csipi persze az ölembe kéri magát, így előbb felrohanok vele, majd vissza a megrakott kocsiért, és feltolatok vele a 2. emeletre.

Konklúzió: Anyák,minek a sok téli cucc; egy séta a gyerekekkel felér egy 5 órás futóedzéssel, így teljesen fölösleges a téli ruha,legalább is nekünk, anyáknak. Mert, hogy én egy ilyen túra alatt tuti, hogy nem fázom :D

Vége a szerelmes, andalgós, diskurálós, zenehallgatós, kényelmes, tág helyes autókázásoknak. Mindegy, hogy hova megyünk, mindegy, hogy mekkora autóval, az mindig tele van, és mindig a babakocsik, bőröndök és gyerekek között kell magadnak egy kis helyet szorítani, hogy nehogy lemaradj te is a jó kis utazásról.

Vegyünk egy 100-130 km- es útszakaszt, ami 90 %- ban autópálya; monoton zúgó hang, indulás alvásidőben, szinte semmi fékezés; ideális körülmények egykönnyű kis szunyókáláshoz. Ejha,mégsem működik, vagyis az esetek nagyobb százalékában nem müxik.

Szóval végre mindent besakkoztunk az autóba; azt hiszem, ilyen rutinnal simán megnyernénk egy tetris VB-t; a legkisebb helyet is kihasználjuk, hogy rakjunk oda valamit- még egy nélkülözhetetlen kisautó vagy valami hasonló.

Ott tartottam, hogy útra készen az autóban, amikor is Csipi megszólal: "Eme szorít" mutat a pocakjára. Ilyenkor persze azt hiszem, vagyis most már azért nem, de eddig úgy volt, hogy gyorsan meglazítottam a pelusát, vagy a biztonsági övet, ami amúgy nem szokott totálisan szoros lenni, mert azt hittem, valamit szorosan tettem fel rá mégis csak. És amúgy ma már nem dőlök be a trükkjeinek, amik az "uuutálom a gyerekülést- re" irányulnak, és mindent elkövet, csakhogy az ölemben utazhasson. Szóval a szorítás érzet,most már megtanultam, a pocakja, aminek eredménye, hogy kb. fél óra múlva muszáj megállnunk; pólócsere, nadrágcsere, arc és egyéb testrészek letörölgetése, az ülés és egyéb helyek letörlése, szóval majdhogy nem egy full - general, mert, hogy szegénykém kiengedte a kis vöröst a gyomrából.

Édesem,meglepődve kérdezi ilyenkor: "Eme, mi vóóót ez?"

Túl sok probléma vele MÁR nincs, csak max, ha elkezd unatkozni, és már inkább szaladgálna, mint ülne az autóban.

Azért ne csak Botiról beszéljünk, mert ugye van egy másodszülött kis szerelmem is. Csanád legalább annyira szereti a hordozót, mint bátyja ennyi idősen. Fészkelődik, szenved, míg az egész átmegy egy keserves, segélykérő zokogásba, izzasztó ordításba.

Boti, amikor már nagyon nem bírja a hangzavart, csatlakozik Csanihoz a "bá-bá-bá" csatakiáltás skandálásával, túlordítva tetét, hátha meglepődik, és torkára fagy a "sírdogálás". Ez egy pillanatra be is szokott jönni, de aztán megint eltörik a mécses, és az út végéig kitartóan folytatja, amit elkezdett.

Azért nem csak Boti,de mi is rendesen bedobjuk magunkat Pindinél: mindenféle vicces grimaszok, általunk költött dalok, kukucska játék, csiki-miki, stb. ami amúgy ideig- óráig működik is, de ugye mindent meg lehet unni egyszer.

Huh, célba értünk, túléltük! Bár elég nehéz volt koncentrálni, mondhatni, majdhogy nem lehetetlen, de legalább nem ütöttünk el egy pockot, egy őzet, egy gyalogost sem, és mi is ép bőrrel szálltunk ki a kocsiból.

Ötletek:

• füldugó
• zenehallgatás fülhallgatóval
• 1 doboz nervenpflege
• költöztess egy vándorcirkuszt az autóba, akik lefoglalják a gyerekeket
• ne menj hosszú útra, ha ezeket nem tudod bevállalni
• itt kiegészítheted saját ötleteiddel:......................................................
  
•  

Ui: én sem voltam könnyű útitárs gyerekkoromban: mikor érünk már oda kérdés ismételgetése, hányás az utazások nagy részébe, stb. Szóval most én is megkaptam :)))

A kis Pindurino bekerült a pocakomba...boldogan közlöm Csipivel, aki nagyon örül neki; egészen megértette. Az első UH képen, amin még csak egy babszem látható, Ő el is nevezte Puk-Puk-Puknak,akit azóta is szívesen nézeget- talán azért, mert ott még semmilyen értelemben nem tekintette Őt vetélytársnak :)

Egy édes történet:...

Aztán ahogy egyre nőtt a pocakom, gondolom egyre jobban érezte a jelenlétét, inkább közönyt,mint izgatott várakozást éreztem felőle :) Azért néha kapott a pocakomon keresztül puszikát és simit, de az első olyan jelnél, amikor azt láttam, hogy "hé Eme, hagyjá má vele", soha nem említettem őt, mindig megvártam, hogy magától közeledjen felé.

Az első hét: csodálatos,minden félelmem elillant, amit addig éreztem, előre képzeltem...

Megvilágosulás: EZ A BABA BIZONY NEM IDEIGLENES PROJEKT, NEM VISZI EL INNEN SENKI, SŐT, ÁLLANDÓAN EME CICIJÉN LÓG, SŐT NYIVÁKOL, SŐT MÉG ÉJJEL IS NYIVÁKOL, SŐT ANYA NEM TUD VELEM ÚGY JÁTSZANI A JÁTSZÓTÉREN, MINT RÉG,MERT ÁLLANDÓAN A POCAKJÁRA VAN KÖTVE A HORDOZÓKENDŐVEL! EME, ERRŐL NEM VOLT SZÓÓÓÓÓÓÓ!!!

Hiszti hegyek, merényletek Pindi ellen (testi és lelki fenyítések), szomorú távolba merengések.

Ne aggódj Kincsem, ígérem neked, szuper jó tesók lesztek egymásnak!!!

Ez az előszó és egyben a tartalomjegyzék is.

Ha szeretnél gyereket,és azt hiszed, minden rózsaszín ködfátyol, itt egy kis ízelítő a szülői nehézségek sokaságából.

Ha attól tartasz, megszólnak az emberek, ha csak egy percre is, de a hátad közepére sem kívánod a gyerekeidet.Ne szégyelld,hidd el,néha mindenkinek kell egy kis szabadság :)

Ha olyan apa vagy, aki azt hiszi, az anyák élete sétagalopp, míg te megfeszülve dolgozol

Ha olyan szülő vagy, aki ugyanilyen nyíltan beszél a nehézségekről is

Ha úgy érzed,nincs kiút, meg, hogy tuti, hogy csak veled történnek ilyen dolgok

Ha van egy kis időd és csak úgy vicces, rövid történeteket szeretnél olvasgatni

Stb :)

Egyelőre sorrendiség nélkül, a könyvben pedig már minden majd a helyére kerül:

• Buen viaje vagyis jó utat
• Intim kettesben két részben
• Amikor Papaci nincs itthon
• Viszlát ego!
• Soha nem fog elaludni?
• Egyszer talán visszakapjuk...
• Csak egy nap szabit kérek
• Apa depi
• És csak sír, csak sír és még mindig csak sír
• A trón fosztott Elsőszülött
• ...

A verzió: minden flottul megy, a lehető legjobban, még annál is jobban. Sehol egy veszekedés, szófogadatlanság, hiszti. Az ilyen gyerekeket hívhatják kis angyaloknak.

Az ilyen gyerekek minden szülő álma.

Nagy ölelések, egész napos gurgulázó kacagások, szeretlek Eme, rengeteg puszika, a délutáni és az esti altatás soha ne legyen ennél nehezebb!

Na ez elég ritka, de jó fej gyerekeim vannak, nagy ritkán beiktatnak egy-egy ilyen napot, csak, hogy pihenhessek, és erőre kapjak, hogy túléljem a többi napot, ami ezeknél a ritkán előforduló napoknál sokkal szeszélyesebbek :)

B verzió: minden balul sül el; tuti, hogy akkor vagyok a legfáradtabb, tuti, hogy akkor a legpocsékabb az idő (vagy 45 fok van vagy szélvihar vagy jégeső vagy valami jó nagy front), hogy a lakásba kényszerüljünk, hogy a gyerekek bezizzenjenek tőle.

A bajok már éjszaka kezdődnek. Tuti, hogy Cirmi egész éjjel a cicimen lóg ergo nuku alvás, tuti, hogy reggel Csipit kergethetem, míg végre ráimádkozom a ruhát , tuti, hogy a reggeli is elhúzódik, és persze megint én eszem legutoljára, persze úgy, hogy mindkét fiú az ölemben verseng a kegyeimért. Tuti, kb. 11, dél, mire fogat tudok mosni,és ha mégis elindulnánk valahová, tuti, hogy amikor már végre pucc parádéba vágtam magunkat nagy nehezen és Pindi már ordít, hogy induljunk végre, Boti meg azért ordít,mert nem szereti, ha Pindi ordít, és akkor hátha abbahagyja, na akkor Boti bekakil, és akkor jön a pelus leimádkozása mindenféle trükkel (gyere, nézzük csak meg,mi is van a kakiban? Mi Eme? Például szőlő, spenót, stb. és akkor felsorolom mindazt, amit tegnap a pocakjába tömött).

Na nagy nehezen elindulunk, szerencsére Pindi 1 perc alatt bealszik, vagy nem,és akkor jön a cici valamelyik padon és közben imádkozom, hogy Boti a babakocsiban maradjon, míg befejezem a kis Szippanccsal...folyt.köv. csak felébredtek a Csemeték, megyek,megpuszilgatom őket...

Szóval a sétánál tartottam; jó tanács, ilyenkor menjetek a legközelebbi, zárható játszótérre, mert ott könnyen szemmel tudod tartani, nem szalad el, vagy ha mégis elszalad, nem jut messzire.

Akkor jön a délutáni alvás, ami háromféleképpen alakulhat:

1- Boti is bealszik hazafelé a babakocsiban, így nem tudunk hazamenni (2. emeleten lakunk lift nélkül), és tuti, hogy akkor jön rám a mindenféle WC- zés és jó nagyot alszanak. Ilyenkor irány a Máltai játszótér, ahol könnyíthetek magamon.

2- hazajutunk, befekszem Boti mellé a Thomasos ágyba, eltelik fél óra, 1 óra, másfél óra, és megunva a várakozást, közösen jövünk ki a nappaliba. Gondolom,kitaláltátok, mi ennek a verziónak a vége. Hát persze, nuku alvás. Na ilyenkor aztán nagyon gáz, holt pont,hiszti, minden, ami kell

3-nem is hajlandó bemenni az ágyba, vagyis megint csak a nem alvás a vége, de ilyenkor érdekes,semmi baj, szépen eljátszadozik magában. Még ez a legjobb verzió :)))

Azért mégis csak az a megnyugtatóbb, ha Papaci is itthon van velünk este...

Próbáltátok már elnyomni az egotokat? Ha nem, akkor jelentem,itt az ideje; amúgy sem jó, de gyerekek mellett aztán pláne nincs helye az életedben. Az egyik legnehezebb életfeladat. Bevallom, nekem sem sikerül mindig :)

Ezután jön a lelki furdi, és azt sem tudom, hogy ölelgessem, puszilgassam, hogy feledtessem vele az előbbi rámordulásomat.

- ha éjjel tizedszerre kel fel gyerkőcöd, nyomd el az egod, ne veszekedj vele, mert ő még nem érti, miért vagy kiakadva, hisz ő egy energiabomba és nem érti, te miért vagy olyan dög fáradt, és miért akarsz játék helyett, egy pohár víz helyett inkább aludni

- ha egész héten hajnali 5kor kelt, akkor is mosolyogva kelj fel, és állj szolgálatkészen (Papaci kérek banánt, kérek vizet, nézzünk Chuggingtont, gyere már a nappaliba, Eme ne aludj már). Várj, még nincs vége, a következő hét is így fog telni.

Persze ritka kivételek mindig akadnak :)

-ha épp kezdődik a kedvenc esti TV műsorod, de ő még ébren van, ne kapcsold be a TV- t és kizárva őt életedből,merülj el benne, hanem foglalkozz vele és próbáld rávezetni, hogy itt az ideje az alukának

-stb.

Azért arra vigyázz, hogy nehogy a fejedre nőjön a kis huligán vagy hercegnő, mert jegyezd meg, ők mindig résen vannak, és úgyis a fejedre fognak nőni :)))

1. rész

Megszületett a várva- várt gyönyörűség, akiről mindig is álmodtatok, akire mindig is vártatok. Most már nem ketten, hanem hárman, négyen, öten, szóval lényeg, hogy többen vagytok; mindig, szinte 0-24 órában! Az első hetek nyugodalmasak általában- eszik, alszik, eszik, alszik- megnyugodva konstatáljátok, hogy ahhh, ugyan már, nem lesz itt semmi baj, minden flottul megy majd.

Alig várjátok, hogy az a bizonyos 6 hét elteljen, és a nőgyógyász amment mondjon a tudjátok, mire;)

Akkor még nem tudjátok, hogy ez nem így működik; vagyis ahogy a napok, hetek telnek, te azért kezdesz kapizsgálni valamit, de apa,ő csak lelkesen vágja vissza a centit (már csak 5 nap, már csak 4nap, stb.)

Megvolt a vizsgálat, a doki mindent rendben talált, alig várjátok az estét. Azért kicsit izgi; fájni fog, élvezni fogom, ugyanolyan lesz, mint előtte vagy még jobb? Ilyen és ilyesmi kérdések sokasága sorakozik fel a fejedben. Apának persze csak egyetlen egy "végre, sok hét várakozás után újra együtt, kicsit kettesben, intim kettesben" Ők nem fecsérlik holmi kérdésekre a fejüket, a lényegre törekednek.

És akkor eljön a nagy pillanat, és rájössz, hogy lelkileg még nem készültél fel erre, aztán kiderül, hogy testileg sem, és aztán kiderül, hogy oda sem tudsz figyelni, át sem tudod adni magad az érzésnek, mert minden pillanatban azt füleled, mikor kel fel a pindúrod. Anya lettél! Üdv közöttünk!

Kár elsietni, beszéljetek róla, és szépen fokozatosan, amikor már tényleg felkészültél rá, na akkor belevághattok a lecsóba.

Őszintén? Szerintem ez akkor lesz, amikor igazán ki tudjuk majd aludni magunkat, a gyerekek minden nap végigalusszák az éjszakát vagy átmennek a nagyiékhoz 4 napra :)

2.rész

Azt hiszem, ezt elég rövidre fogom...

Végre gyűjtöttetek egy kis erőt, kívánjátok is egymás közelségét, szóval benne lennétek mindketten a buliban, és benne is vagytok, amikor is felkel az egyik. Hm, na jó, még az a szerencse, hogy az elején tartotok, elszaladsz, megeteted a kisbabád, rohansz vissza, folyt.köv. 5 perc múlva újra felkel a kisbabád. Sebaj, van még idő, gondolod magadban. Berohansz hozzá, elaltatod, és sietsz vissza életed párjához.Megint eltelik pár perc, és akkor felkel első szülött kisbabád. Még azért bizakodva, de már kissé kedveszegetten beballagsz a szobájába, bebújsz mellé, hogy visszaaltasd,és akkor nézzük, hogy mik a lehetséges végkifejletek:

1- legalább fél óra, míg visszaalszik, és mire bemész Apához, már ő is rég az igazak álmát alussza

2- hajnalban, amikor is a legkisebb éhesen felsír, rájössz, hogy bealudtál elsőszülött kisbabád mellett. Apa meg gondolom, beletörődve sorsába, lassan mély álomba szenderült a kanapén

Üdv a szülők klubjában!

Huh,ti hallottatok erről, mielőtt szembejött veletek szülés után?

Mert olyanról hallottam, hogy szülés utáni depresszió, de, hogy apát is utolérje... A depi olyan csajos cucc, nem?

Mondjuk megértem, ha a pasik szemszögéből nézem a dolgot :)Tudjátok, mi a legjobb?! Hogy tagadnak, végig tagadnak, és el nem mondanák, mi a szösz, ami egyre melankolikusabbá, használhatatlanabbá teszi őket. Kommunikáció nulla, arcmimika nulla, érzelemnyilvánítás nulla.

Könyörgöm, legalább valamelyik irányba dőlne a serpenyő, de semmi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ilyenkor jönnek a cikázó gondolatok- biztosan ismerős sokatoknál-

• Ki ez az ember? mert, hogy nem így ismertem meg, az egyszer százas,és tegnap ráadásul még egyáltalán nem volt ilyen!
• Hol vannak az érzelmek?
• Miért nem szól hozzám?
• Mit csinálok rosszul?
• Biztos, hogy ő az igazi?
• Hello,most szültem magunknak egy babát, most még sem jó így?
• Kell ez nekem?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak át az agyamon.

Nincs más teendő, elő a mobillal. Jöhetnek a barátnői eszmecserék, tapasztalatok, ötletek, tanácsok.

Jééé,kiderül, mindenhol ugyanaz a probléma, vagy legalább is már lezajlott. Anya ki van akadva Apára, anya próbálja kihúzni Apából, mi a stájsz, Apa csak annyit tud mondani "semmi,mi lenne?!",mire persze Anya felpaprikázódik, aztán jöhet egy kis fasírt, aztán persze másnap minden ugyanúgy ,megy tovább, hiába mondja el Anya Apának, hogy mi a gáz.

Szóval egy barátnőm férje ügyesen kiszedi Papaciból, mi a gáz.

Nagyon egyszerű: megszületett a baba, a te gondolataid merre is járnak állandóan, főleg most, még az elején,amikor sokkal több az aggodalom, a rutintalanság még, minden olyan hirtelen változott, de elsősorban te, hisz ANYA lettél. Szóval a gondolataid többsége a babáról szól, így Apa kicsit nagyon háttérben érzi magát. Kicsi vagyok, egyedül vagyok, segítsetek a kis Vuknak! Szegééééééééééééééééény Apa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A férfi ego, szép, mondhatom, ezért nem ők szülnek, és ezért nem ők maradnak otthon a gyerkőcökkel :D Nekik szükségük van 1,5-2 évre, hogy majdnem teljesen át tudjanak szellemülni...

Szóval mi a megoldás?

Néhány a teljesség igénye nélkül:

• strucc politika kényelmeseknek (annyira nem ajánlott, mert hosszú távon csak feszültséghez, konfliktushoz vezet)
• az idő majd segít (végül is, van benne valami, de ez sem a legideálisabb, de a Néma Leventéknél talán beválik)
• egy jó kis érzelmes, női lelkületű pasi, aki talán előző életében nő volt, így a lelkizés nem áll távol tőle
• üljetek be este egy jó meleg kád vízbe egy pohár borral, és beszélgessetek, miközben te ügyesen tereld arra a témát
• kötözd ki a pasidat, és egy lúdtollal csikizd addig a talpát, míg már szétröhögte magát, és akkor már bármit megígér, csak hagyd végre abba a kínpadozást

(ki-ki válassza a számára szimpatikus verziót)

Ja, mi volt a baja az én páromnak, amit az egyik barátom csalt ki belőle? Hehe, hogy már nem vagyok olyan,mint mielőtt született a kisfiunk. Na, ugye? Pasik, jaj az a csúnya depi!!!

Igaz, hogy a bármikor pillanatokra szűkül az első pár évben, de mégis csak ott vannak azok az édes, reggel kicsattogó lábacskák, amik mindenért pótolnak...SZERINTEM!

Éljenek a gyerekek, akik nem alszanak el önállóan!!!!!!!!!!!!!!! Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki ebben a cipőben jár; vagyis nem én, hanem a fiaim járnak ebben a cipőben, én a szegény áldozat vagyok, aki csak vár csak vár és még mindig csak vár, hogy az az édes szempár végre lecsukódjon, eltűnjenek a ráncok a szemhéjról, és a gyors,hangos lélegzetvételt felváltsa a halk,nyugodt szuszogás, ami egyenlő egy kis szusszanással,pihenéssel- REMÉLHETŐLEG!

Úgy gondolom, a gyerekvállalás egyik legidegőrlőbb feladata, főleg,ha már eltelt 2 év, és semmi változás; sőt, újabb és újabb trükkökhöz kell folyamodni, hogy ne 1-1,5 óra alatt vergődje magát álomba szegényke úgy, hogy ezt neked nap mint nap végig kell asszisztálnod a Thomasos ágyban összebújva 100 plüs állattal és nem elsősorban kisfiaddal, miközben ő úgy nyugtatja magát, hogy marokra fog egy adag hajamat és azt rángatja. A ritkító olló a kisfiam kezéhez képest Kis Miska.

Hab a tortán másodszülött Pindurinom. Nagy tapasztalatom még nincs benne, hisz még alig van velünk 5 hónapja, de azért ő is tudja hozni a formáját.Remélem, azért mihamarabb megtanul 100 %- an egyedül elaludni, mert aztán rohangálhatok majd idővel a Thomasos ágy és pl. egy foci kapu vagy egy kis hajó között (még nem tudom, milyen ágyikót szeretne Csanád, ha egyszer lecseréljük a rácsos ágyát).

Néhány ötlet, ami nálunk körforgásban bevált:

-  ölembe veszem a 12,5 kilós gyerekemet és legrosszabb esetben fél óra, de leghamarabb 5 perc alatt elalszik. Közben kedvenc énekeit dalolgatom lassan, halkan, egyhangúan, de az is lehet, hogy 1 dalt 100- szor énekelek egymás után

- hintába rakom, jó magasra lököm, hogy a közben keletkező légáramlat kicsit simogassa a szemét, végülés csak lebukik a feje vagy az ölembe kéri magát, és irány az ágy

- Boti nagy haverja Hold Anyó...na ott a fantázia szab csak határt, de a rekord 1 perc- Hold Anyó ezt csinálja vagy azt, ha nem alszol el gyorsan-gyorsan, vagy valami meglepit küld, ha gyorsan- gyorsan elalszol, de elviszi, ha nyitva marad a szemed- na akkor szorítja össze igazán csak a szemét, annyira édes :)

- Babakocsi, de az dög melegben, szakadó esőben, orkán jellegű szélben nem igazán praktikus

-Bogyó és Babóca meséi egymás után

-stb.

Ugye, némejetek mosolyog vagy sóhajtozik a felismerés olvastán, de annak örüljetek, hogy nem csak Ti álltok szemben ezzel a megoldandó feladattal.

Csakis kitartásra buzdítom mindannyiunkat, ne adjuk fel, hisz tudjátok, talán pont holnap lesz a fordulópont, és akkor meg már hiányozni fog az az édes kis szuszogás, amit nap mint nap úgy vártunk eddig...

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én imádok aludni; és főleg éjjel, és persze ébredések nélkül, egészen reggel 8- ig, 9- ig, esetenként 10-ig.

Na most amióta gyerekeim vannak, pontosan 2009. július 06- a óta, még egyszer sem jutott idő ilyen "haszontalan" elfoglaltságra :)  Minek aludni, ki az ágyból: "Eme, gyere már" ismételgeti a nagyobbik Kincsem, és közben kacagva ugra-bugrál a fejemen. Lehet ennél kedvesebb ébresztőórám?!

Ilyenkor kell azt a csúnya EGO- t legyőzni, és lelkesen kikászálódni az ágyból, hogy megetesd, megitasd a kis porontyokat, gyors öltözés, fogmosás, és irány a játszótér és egyéb.

Arról ne is beszéljünk, hogy nekem kb. 5 percet adnak, hogy összerántsam magam,ami nem mindig sikerül utcakompatibilisnek; ilyenkor magamhoz veszem jól bevált barátomat, az egész arcomat eltakaró napszemüvegem,és már mehetünk is.

Nap közben jön a holt pont, végre alszik mindkét pasi, gondolok egyet, alszom 1 órácskát. Épp elmélyülne a légzésem, amikor is tuti, hogy Pindi akkor kezd el brekegni, hogy itt az ideje a következő szopinak. Így ez megint csak a "bili effektus"

Aztán jön az éjszakai népvándorlás, aminek az eredménye reggelre 3 pasi és egy nő a francia ágyban. Bizarr, mi?!  :)))

Hogy mi hajt előre nap mint nap? Hm, nagyon egyszerű a válasz: imádom Őket, el nem tudom képzelni az életem nélkülük; és ami még lényeges, hogy egyszer úgyis visszakapom ezt a kiesett időszakot, és újra nagyokat alhatok, kisimulnak a ráncaim, és újra letagadhatok majd néhány évet :)))

Ugye?!

Igazán friss emlékem másodszülött fiam után maradt; konkrétan 2 napja volt telihold. Ilyenkor már 24 órával előbb felkészülök lelkileg, mert tudom, hogy ez az esemény nálunk 2 napig tart- a telihold és másnap az utószele. Miért is mennének normálisan a dolgok nálunk, hiszen mi vagyunk a "NAGY" család :)

A telihold napján Csanád kis farkasként , hősiesen virraszt, háromnegyed-egy óránként ébred, cicizik egy jó 15-20 percet, édesen visszaalszik és én tudom, hogy az édesen szuszogó Pindúrom hamarosan a békákat lepipálva brekegni kezd, hogy ne is legyen időm beleélni magam a mély alvásba.

Másnap persze ugyanúgy kezdődik a nap pontban hajnali 5 és 6 között (Papaci gyere a kanapéra, kérek banánt, Eme kérek vizet, Eme gyeje már!). Szemeim vérben forognak, alig bírom kitoloncolni magam az ágyból, de tudom, talpra kell álnom mihamarabb, hisz a teliholdat mostanában tuti hogy valami front követi, aminek következtében Pindi éber éjszakáját egy éber nappal követi, Csipinek sincs kedve nappal aludni és tuti este 9- ig tartja a frontot a nappaliban és lelkesen tologatja az autóit, persze csakis a mi közreműködésünkkel egyetemben.

DE JÓ, HOGY NINCS MINDEN NAP TELIHOLD- de ha nincs, akkor úgyis van helyette más :)

Ez lehetne egy segélykiáltás is :)

Csak egyetlen napra visszaforgatnám az időt. És miért is kell visszaforgatni? Nagyon egyszerű a válasz: ha most van egy kis szabadidőm, akkor is mindig Ők járnak az eszemben; mit csinálhatnak meg ilyenek. Szóval amint nem vagyok velük, elkezdenek hiányozni. Hát lehet így kikapcsolódni???????????!!!!!!!!!!!!!!!!!

Milyen is az én 1 napom:

-aludni, míg bírok, de utána nem ám csak úgy kiugrani az ágyból, hanem addig lustálkodni, amíg a matracban nem marad a lenyomatom...

-Kiülni egy kávézó teraszára, meginni egy latte machiatot szigorúan fél espressoval az íze kedvéért, kis mézzel a tejhab tetején és valami fincsi reggelit majszolgatni anélkül, hogy Boti ne akarna az ölembe ülni és megetetni, Csanád meg ne akarna megint a cicimre cuppanni,mint valami kis szippancs...

-Ha az előbb említettek megvoltak, akkor irány a Széchényi fürdő külső, fincsi meleg medencéje...

-Miután rongyosra áztattam magam, korgó pocakom egy kellemes Duna parti ebéddel csillapítom..

-Keresek egy félárnyékos fát, és belevetem magam egy igazi délutáni sziesztába, csak,hogy belekóstoljak a déli népek jólétébe...

-Este végignézek Igorral összebújva egy filmet. Fontos, hogy korán kezdjük, különben az első 5 perc után belealszunk, az tuti...

-Végül egy jó, ébredés mentes aluka reggelig.

És akkor arra ébredtem, hogy a kezem a bilibe lógott :)

DE JÓ IS VOLT KICSIT ÁLMODOZNI!