Egy szép napon, amikor Csani megszületett, és persze Boti betöltötte a 2. életévét,kaptunk egy bónusz ajándékot is; kíváncsiak vagytok, hogy kit, ugye? mert aki ismer minket, fizikailag nem találkozhatott vele :) Ő személyesen Hiszti Kriszti, későbbiekben HK. Van egy olyan sejtésem, hogy nem kizárólag a mi háztartásunk mostanában mindennapos vendége, hanem ti is, akiknek minimum 2 éves a babácskája, mind nagyon jól ismeritek...
Ha eddig nem volt tudomásom arról, hogy szőr van a hátamon, hát most többszörösen is érzem, van, hogy naponta 3- szor is. Thanx for HK!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez az én privilégiumom, Papaci ebből nagyon keveset érzékel. Jó, azért ő is kap egy kis kóstolót belőle, de fele annyit sem, mint én.
Settenkedő, sunyi kis dög ez a HK, hirtelen tűnik elő a semmiből, hosszabb- rövidebb ideig tart, ami az 1 perc és az 1 óra hossza között ingadozik. Olyan, mint Cathrina hurrikán, megállíthatatlan. Betör az életünkbe, leszívja az összes energiánkat, aztán, mint aki jól végezte dolgát, lelép.
És tudod, mi a gáz? Soha nem tudod, hogy hol csap le rád, mikor és mennyi ideig tartózkodik veletek.
Kemény ez a megvilágosulás, próbára teszi rendesen mind a gyerekeket, mind a szülőket, legfőképpen minket, anyákat.
Mi lehet a megoldás, hogy száműzzük HK- t? Hm, sokat gondolkoztam, milyen megoldásokkal lehet gyorsan elkergetni, de csak ideig- óráig működő ötleteim vannak:
- Egy kis hideg vízzel kínálom tomboló kisfiamat, aki majdnem azonnal abbahagyja, mert már megtapasztalta, milyen az, amikor a fején landol
- valamivel elterelem a figyelmét, ami vagy be jön vagy nem- próba cseresznye
- próbálok úgy tenni, mintha észre sem venném HK- t, ha jön utánam, megyek a másik szobába, és amikor már látom, hogy lezajlott a nagyja, magamhoz ölelem, míg teljesen meg nem nyugszik
- néha jön a zsarolás, amikor már tényleg nem tudok mit tenni (pl.: Hold Anyó elviszi a Verdás kulacsod, míg meg nem nyugszol); aztán ez is vagy bejön vagy nem
Mesélek egy nemrég megtörtént esetet:
Bementünk a helyi drogériába, hogy vegyünk ezt azt, meg egy cerbonát Botinak.
Boti: Eme, neked is veszek (hiába mondtam, hogy nem kérek, ő azért is erősködött. Tudom én, hogy miért, mert az enyémből is szeretett volna enni)
Na mindegy, szóval vettem 2- t, de én nem kértem az enyémet...
Boti: Eme, edd meg te is (azért szerette volna, hogy ő is beleharaphasson, rafkós, mi?)
Én mondtam, hogy nem, mert nem vagyok éhes, és nem kívánom most.
HK résen volt, és már kezdődött is a műsor. Én egy 10 méterrel odébb mentem, mert egész reggel ment a hiszti, és már a dobhártyám nem bírta ezt a frekvenciát, nem utolsósorban pedig Pindi aludt, és nem akartam, hogy felkeljen. Szóval így vártam, hogy HK eltávozzon körünkből, mikor 3 perc múlva elkezdtek a 60- as hölgyek gyűlni szegény, éhen maradt Csipeszke köré, és az egyikük, felvállalva a szószóló szerepét, odaböfögte nekem, hogy milyen rossz anya vagyok, és hogy lehet ezt a szegény kisfiút így nevelni.
Egy fújtató bika hozzám képest semmi, úgy kezdtem közeledni a hölgykoszorú felé, olyan paprikás lettem. Ők persze szétröppentek fél pillanat alatt, mint a verebek, akik közé oda szokott rohanni az én kisfiam. Persze messziről vissza- visszanézett megvető szemmel a bandavezér...
Ezen történet végén az ölelős módszer vetett véget HK munkásságának.
Nem tudom, HK meddig tanyázik még nálunk, mi a legjobb megoldás, hogy ezeket a szegény gyerekeket minél hamarabb átsegítsük ezen a hatalmas akadályon, de az biztos, hogy baromi nagy harcot vívnak önmagukkal, hogy nekik is ugyanolyan nehéz, mint nekünk, csak nekik azért nehéz, mert most szembesülnek igazán a személyes tudatukkal és akaratukkal, nekünk azért, mert tehetetlenül nézzük, ahogy tombolnak.
És ne felejtsük el, egyszer mi is átéltük ugyanezt!
